|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Honvedelmi Miniszterium (Magyarorszag) 2008. július 14.Az Arad megyében fellelt honvédsírokról az ügy lelkes támogatója, Tóth Csaba megyei tanácsos elmondta, amit tud, az négy településhez – Gyorok, Pankota, Borosjenő és Borossebes – kötődik. Gyorokon a második világháborúban, amikor a magyarok visszavonultak, körülbelül 30-40 katonát lelőttek, közülük 17-18 személyt lehoztak a temetőbe, és közös sírt emeltek nekik. 2000–2001-ben az emlékmű teljesen tönkrement, akkor eldöntötték, kialakítanak egy sírkertet. Az ő segítségét is kérték, dicséret illeti Lőrincz Istvánt és társait, akik pénzt gyűjtöttek és minden sírt külön kiöntöttek betonnal. Tóth Csaba akkor megkereste Magyarországon a Honvédelmi Minisztériumot, onnan a Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz tartozó Hadisírgondozó Intézethez irányították. Félévnyi levelezés után értesítették, hogy az ügyet 100 ezer forinttal támogatják. A pénzt azóta sem kapták meg. Ennek ellenére megpróbálják befejezni a Gyorokon megkezdett munkát. Reménytelen a borossebesi helyzet. Itt van egy legelő, ahol nyolc-kilenc honvéd halt meg. Tóth Csaba ismét megkereste a Hadisírgondozó Intézetet, de a nyilvántartásukban ott nem szerepel halott, csak sok eltűnt. A magyar jogszabályok alapján eltűntről nem adhatnak ki adatokat. Borosjenőben öt-hat honvéd sírja a temetőben található, jó állapotban vannak a sírkövek. Pankotán nyolc-kilenc honvéd sírhelye van. /Irházi János: Rögös utak. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./2008. augusztus 30.Tamás Sándor megyei tanácselnök fogadta a Kovászna megyében hivatalos látogatáson lévő magyar nagykövetet, Füzes Oszkárt. A beszélgetések egyik témája az Ojtoz a hadak útján hadtörténeti kiállítás épületének felújítása és a gyűjtemény elhelyezése volt. A nagykövet véleménye szerint a hódmezővásárhelyi támogatás mellett a magyar Honvédelmi Minisztériumnak a budapesti Hadtörténeti Múzeum révén kell segítenie az ojtozi állandó kiállítás létrejöttét. A jelenlévők elhatározták, hogy a leendő múzeum gyűjteményének anyagát átmenetileg a berecki Gábor Áron Alapítvány székházánál helyezik el. /(sylvester): Fogadás a magyar nagykövet tiszteletére. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./lapozás: 1-30 | 31-32
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||